A KÜLDETÉS
A Magyar Géniusz Program minden tekintetben korszakalkotót hozott létre: a több mint 200 éves múltra visszatekintő magyar muzeológia életében új fejezet nyitott, hiszen eddig soha nem látott lehetőséget teremtett a vidéki muzeológiai intézmények számára. A program a Petőfi 200 emlékév keretében, 3,5 milliárd forintos kormányzati támogatásból valósul meg, amit a Magyar Vidéki Múzeumok Szövetsége koordinál. A szövetség több mint száz intézményi tagja között mintegy harminc határon túli, így ezzel a „magyar vidéki múzeum” fogalmát határokon átívelő nemzeti eszmévé emeli.
A program két részből áll:
A Magyar Géniusz Vándorkiállítás egy nagyszabású és reprezentatív kiállításon belül vonultatja fel a vidék géniuszait, a vidéki muzeális intézmények legértékesebb és legkülönlegesebb műtárgyait. A téma forradalmian új, hiszen magyarságunk örökségét, a vidék legjelentősebb műtárgyanyagát még soha egy helyen és egy időben nem láthattuk. A tárlatot megalkotók meggyőződése: géniusz éppúgy egy magyar gondolat, egy érzés, ahogyan nemzeti hőseink tettei, lángelméink alkotásai, vagy akár a helyi tradíciókat éltető, népi tárgyak is.
Másrészt a program pályázat keretében anyagi támogatást nyújt a vidéki, muzeális intézmények számára. A megpályázott keretből a múzeumok értékeik kidomborítására vadonatúj időszaki és állandó tárlatokat hozhatnak létre, emellett tudományos kutatásokat végezhetnek, konferenciákat, tanulmányutakat szervezhetnek helyi közösségük javát szolgálva.
H Í R E K
A TÁRGYAK
A Magyar Géniusz vándorkiállítás az adott településre, múzeumra leginkább jellemző és legjelentősebb műtárgyakat vonultatja fel, melyek képviselik az intézményt, a települést, s annak történelmi és kulturális múltját. 67 intézmény 154 darab, történeti, régészeti, néprajzi és művészettörténeti műtárgya mesél a látogatónak az elmúlt két évezredről.
ELÉRHETŐSÉGEK

Kecskemét

Szabóné Bognár Anikó, múzeumigazgató-helyettes

E-mail: aniko.bognar@gmail.com

Telefon: 06 20 227 1689

Gyula

Cseresznyés János, történész, gyűjteménykezelő,

Email: janoscseresznyes@gmail.com, cseresznyesjanos@gyulakult.hu

Telefon: 06 70 701 9352

Debrecen

Berki Andrea igazgatóhelyettes

Email: berki.andrea@derimuzeum.hu

Telefon: 06 30 641 01 89

Horváth László üzemeltetési és kiállításépítési osztályvezető

Email: horvath.laszlo@derimuzeum.hu

Telefon: 06 20 457 2036

Győr

T. Városi Ágnes

Telefon: 06 20 368 0013

Szombathely

Telefon:+36 94 501 709

Sosztarits Ottó (a helyszínen)

Telefon: 06 30 311 9546

Eger

Marton Tímea, üzemeltetési igazgató-helyettes

Email: marton.timea@egrivar.hu

Telefon: 06 30 508 9292

Fejér Ingrid

Email: fejer.ingrid@egrivar.hu

Telefon: 06 30 334 7838

Szekszárd

Ódor János



















